Alapelvek
Mindannyian tisztában vagyunk az idő ökológiai kihívásaival és igényeivel. A rendelkezésre álló erőforrások észszerű felhasználása és ezáltal a környezet védelme nemcsak mostantól az egyik legsürgetőbb feladat. A GEALAN csoport is elkötelezett a társadalom egészének e célkitűzése mellett.
Ma is lehetséges nyersanyagok és energia megtakarítása, mert sokkal hatékonyabban dolgozunk. Mindig újabb technikai újítások, valamint szervezeti fejlesztések és okosan megtervezett folyamatok segítenek bennünket ezen a téren.
Dolgozóink fontos szerepet játszanak a GEALAN fenntarthatósága tekintetében. Feladataikat felelősségteljesen, minőség- és környezettudatosan, valamint az erőforrásokkal takarékosan gazdálkodva végzik, annak tudatában, hogy eredményeik közvetlen hatással vannak cégünk sikerére.
Mi a GEALAN cégnél már a termékek beszerzésekor ügyelünk azok energiahatékonyságára és az emberekre, illetve a környezetre gyakorolt lehetséges hatásaira. Ügyfeleink, beszállítóink, a hatóságok, a nyilvánosság és dolgozóink erős és megbízható partnere akarunk lenni. Ezért számunkra magától értetődő, hogy betartsuk a jogi és egyéb követelményeket, valamint nyílt és átlátható eszmecserét folytassunk a különböző érdekcsoportokkal.
A legfontosabb alapelveink a következők: Minden gazdasági döntésnél figyelembe kell venni szociális, társadalmi és környezeti szempontokat. Ezek megvalósítása nem magától értetődő. Számunkra a GEALAN cégnél viszont igen. Felelősséget vállalunk és a fenntartható vállalati siker előfeltételének tekintjük a környezetvédelmet, valamint az erőforrás-hatékonyságot.
Az ügyvezetőség
Ivica Maurović (a menedzsment szóvivője és ügyvezető – értékesítés, marketing és rendszerfejlesztés terület), Tino Albert (ügyvezető – műszaki és pénzügyi terület)

A gyakorlatban
A GEALAN több mint 30 éve gyárt, kereskedik és gazdálkodik igazolhatóan felelősségteljes természeti és környezeti szemlélettel. Az első környezetközpontú irányítási rendszer bevezetésével 1996-ban fenntartható és erőforrást megtakarító tevékenység rögzült a vállalat filozófiájában, amely folyamatos fejlesztésre került.
Újrahasznosítás
Újrahasznosítás
A REWINDO társasági tagjaként a GEALAN vállalta, hogy profiljainak belsejében régi ablakokból származó – az ablakipar több mint 25 éve teljesen zárt anyagkörforgásában nyert – újrahasznosított anyagot is felhasznál. Ennek megfelelően a régi ablakokból származó PVC ökológiai szempontból észszerű módon új, kiválóan hőszigetelő ablakprofilokban kerül újrahasznosításra.
Zöldáram
Zöldáram
A zöldáramra történő átállással a GEALAN Oberkotzauban évente mintegy 1 900 tonna CO2-t takarít meg. A tannai gyártási telephelyen pedig az évente megtakarított CO2 mintegy 16 000 tonna. Ez tovább javítja a vállalat ökológiai lábnyomát, mivel a zöldáram előállítása nem eredményez sem CO2-kibocsátást, sem radioaktív hulladékot.
EMAS
EMAS
A GEALAN vállalati fenntarthatósága már 1996 óta minden alkalommal sikeresen vizsgázik az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerének (EMAS) igényes ellenőrzése során – mind az oberkotzaui székhelyen, mind a tannai gyártóhelyen. Ezzel a GEALAN a műanyagipar egyik első vállalata volt, amely ily módon társadalmi felelősségvállalást mutatott.
Tanúsítványaink – A GEALAN fenntarthatósági stratégia kronológiája
Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!
Ne maradjon le az újdonságokról!
Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.